Bemutatkozás
Muzsikálni kell és jól kell muzsikálni mind magunk, mind mások örömére. Sőt, vallom, öröm ott élni, ahol dal és zene van és ahol ennyien igénylik az ősi szót.
A népzenével elég fiatalon ismerkedtem meg szüleim révén. Kezdetekben csupán passzív szemlélője voltam a különböző népzenei versenyeken, bemutatókon és fesztiválokon szereplő Sárréti Népi Együttesnek. 1994-ben léptem be az együttesbe.
Szintén 1994-ben lettem növendéke a püspökladányi Zeneiskola Népzene tanszakának, ahol citerázni és 1995-től brácsázni tanultam, Győrffy Gyula, Kiss Anikó, Toplenszky Tímea tanároktól. 4 év hangszertanulás után tanulmányaimat az ebesi Arany János Általános és Művészeti Iskola Népzene Tanszakán, Agárdi Éva irányítása mellett folytattam és fejeztem be.
1994-2001 között, mint énekes és mint citerás rendszeresen felléptem a nagymúltú Sárréti Népi Együttessel. Míg tagja voltam ezen csoportnak, addig a következő sikereket értük el:
1997-ben Kiss Anikóval megalapítottuk a Tulipán Duót, amellyel 1997-ben ezüst minősítést szereztünk.
1998-tól Scserbin Jánossal közös zenélésbe kezdtünk - Galagonya Duó néven-, s akivel közösen fesztiváldíjat és nívódíjat szereztünk.
1999-től tagja lettem az ebesi Forgórózsa Citeraegyüttesnek, amelynek napjainkban is aktív zenésze vagyok.
Forgórózsa Citeraegyüttes (2000)
1999-2000-ben elvégeztem a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) által szervezett alapfokú művészeti-oktatói tanfolyamát jó vizsgaeredménnyel.
Az első hangszeremet 1999-ben készítettem. Mint asztalosként végzett szakember, nem volt számomra idegen a fával való munkálkodás, a hangszer anyaga, formája, tartozékainak milyensége és a készítés módja egyre inkább a hangszerkészítés felé vezette figyelmemet. A szakirodalom forgatása és a hangszerkészítőkkel való megismerkedésem során mind szakmai segítséget, mind ösztönzést kaptam a munka folytatására.
2005-ben és 2006-ban elindultam a Népművészet Ifjú Mestere címért.
Kapcsolatom a hangszerrel
Egykoron a paraszti közösségek életében a legkedveltebb, legelterjedtebb, s a legtöbbek által használt népi hangszer a citera volt.
A citerazene írott és hangzó forrásirodalma igen szerény. Bár az utóbbi években, sőt napjainkban is mind több és több hangzóanyag és kotta lát napvilágot, a felgyűjtött adatok mennyisége nem hasonlítható össze más hangszeres (hegedű, furulya stb.) gyűjtések terjedelmével, minőségével, sőt kronológiailag is messzire kell visszamenni, ha hiteles felvételeket akarunk hallani.
Számos olyan helyet találunk, ahol egyáltalán nem, vagy csak igen keveset gyűjtöttek. Mivel sokak által ismert és használt hangszer volt, így a kutatók és a gyűjtők érdeklődésének perifériáján állt és áll ma is.
Amikor az ember először veszi kezébe a citerát, akkor arra törekszik, hogy valamilyen hangot előcsaljon belőle. Egy-egy dallam tökéletes elsajátítása után, a repertoár kibővítése lesz a célja. Ám az együttzenélések alkalmával hirtelen észreveszi, hogy van, aki másképp penget, más díszítéseket alkalmaz, ellentétes helyen penget. Később rájön, hogy ez tájegységenként más és más játéktechnikai megoldásokból adódik. De sajnos megesik, hogy különböző pengetési módozat, díszítési megoldás kikopik a gyakorlatból anélkül, hogy azt valaki felgyűjtötte, megtanulta volna. Sőt lehet, hogy a zenész fel sem ismeri, hogy új dologgal találkozik.
A zenei anyag megismerése után - főleg egy férfiember számára-, a hangszer anyaga, formája, tartozékainak minősége és a készítés módja válik egyre fontosabbá. Így történt ez az én esetemben is. A szakirodalom forgatása és a kezdeti próbálkozások után késztetést éreztem arra, hogy mind jobb könnyen játszható
és a hangzóanyagokon megismert citerahang csendüljön fel a kész hangszerekből.
A képet, amelyet festeni kívántam a citeráról, elhivatottságomat és tiszteletemet fejezi ki egy olyan hangszer iránt, amelynek még most sincs méltó helye a népi hangszerek között. Mióta tudatosan felvállaltam népszerűsítését
, mindent megteszek annak érdekében, hogy ne lehessen hosszú távon a lenézett hangszerek ranglista vezetője
.
Tudatosítani kell a népzenészekben, hogy a citerazene értékes része az egyetemes magyar hangszeres zenekultúrának.
Azért bízom abban, hogy a népzene, a hagyományok szeretete és tisztelete legyőzi a nehézségeket, az ország általános helyzetének javulásával ez a mozgalom is újra fellendül és egyre népszerűbb lesz. Magyarországon ennek kulturális örökségnek még a fogyasztó közege is meglehetősen szűk, zárt közösség. A XXI. század elején a magyar társadalom minden rétege nyitott a paraszti kultúra felé, ami főleg a hagyománytisztelő értelmiségiek köreiben volt leginkább érezhető.
Úgy érzem, hogy a kettő közötti réteget kell elvarázsolni olyan mértékben, hogy büszkén lépjenek a népzeneimádók közé.
Muzsikálni kell és jól kell muzsikálni mind magunk, mind mások örömére. Sőt, vallom, öröm ott élni, ahol dal és zene van és ahol ennyien igénylik az ősi szót.
A Forgórózsa Citeraegyüttes
Forgórózsa Citeraegyüttes (2015)
2002-ben Belgrádban vendégszerepeltünk. A szállásunk Palics mellett egy farmon volt. Reggelire az egész zenekar 1 darab tojásból készült rántottát kapott.... igaz, az a tojás egy srucctojás volt. 😅
Vicc...vagy mégsem?
Milyen az abszolút hideg egy kisbuszban a fellépésről hazafelé vezető úton? Olyan, hogy az ásványvíz is belefagy a flakonba...
A határnál a határőrök határtalanul örültek, hogy személyesen találkoztak velünk, mert a rádióban hallottak bennünket zenélni...
Az epizód a Forgórózsa egyik fellépésére érkezvén történt. Még nem raktuk ki a felszerelésünket a kocsiból. Szóltam a csapatnak, segítsenek egy kerékcserében. Megemeltettem a csomagokat hogy kiemeljem a pótkereket. Kacajt és üdvrivalgást váltott ki, amikor egy üveg pálinkát húztam ki a csomagok alól. Ha nagy ritkán találkozunk, van min nosztalgiázni.
Svédországban forrázva ettük a rákot, amit magunknak kellett kiszedni a páncéljukból. Miután fanyalogva megettük, kiderült, hogy van csirkepörkölt is...
Ha mentünk egy fesztiválra,csak annyit kellett mondani,hogy kerékcsere....Józsi bácsi autójában a pótkerék mellett mindig volt pálinka
Svédországból hazafelé az északi tengeren viharba kerültünk. 20méteres hullámok. Mindenki rosszul volt. Alig vártuk,hogy kikössünk.
Sanyi volt a csapat mókamestere, a csárda egyetlen dudása, az együttes svèdországi útjának rákevő bajnoka.
Az együttes 1986 -ban alakult az Ebesi Általános Iskola alsó tagozatos diákjaiból. A pengetési alapokat, az ujjrendek rögzülését Forgó Mihály nyugdíjas citeratanártól tanultuk meg, aki hét évig egyengette utunkat. Irányításával megismertük a magyar népzene, népdalkincs -nem tankönyvben szereplő- ízes és értékes példáit.
1993 után tudatosan kerestük a citerázás új lehetőségeit. Próbálkoztunk a tájegységenként eltérő játéktechnikák elsajátításával, az ujjal, illetve nyomófával való citerázás eltérő hangzásvilágának bemutatásával. S ezen módozatokat olyan formába kívántuk önteni, hogy ne csak számunkra, hanem a közönség, a felnövekvő generáció számára is zenei élményt nyújtson.
S hogy mit is akartunk? Felmérni azt, hogy elődeink megbecsült és méltán tisztelt tudását mily módon tudtuk kezünkbe vésni
, saját örömünkre mivé tudtuk azt formálni.
Vallottuk, hogy meg kell szerettetni a népzenét, és magát a citerát a magyar népi kultúra iránt érdeklődőkkel, történjék az bármilyen úton. Mi magunk a régi út
mellett, igényeltük az új utak
keresését is, amelynek nyomán született meg a 2004 -ben kiadott CD lemezünk.
Kiadásra került a Görbe Balogh birtokára jöjjön ki...
című CD lemezünk.
2004 és 2010 között a zenekar tagjai szépen lassan szétszóródtak az ország minden tájára. Sok fellépésünk volt továbbra is, de sajnos egyre nekezebben tudtuk megoldani a csökkenő létszám miatt. 2010 ben végül -nem hivatalosan- feloszlott a zenekar.
2015 ben álltunk újra össze a Kabai Káposztás Napra, majd ezt követte még néhány közös műsor, melyek közül kiemelkedik a 2022 -es, ebesi augusztus 20. -i fellépésünk, melyre minden tagunknak sikerült eljönnie.
Napjainkban mindenki a saját kis közösségében folytatja a munkát. Néha -hála Istennek egyre többet- keresztezve egymás útját...
Galéria
Elérhetőségeim
9082 Nyúl, Kossuth Lajos utca 139.
Küldjön üzenetet!